4. A szex nemi élet
A szó szótári jelentésének ez a megközelítés
felel meg a legjobban, amely azonosítja a szexualitást
az egész nemi élettel. A nemnek megfelelő viselkedéstől,
megjelenéstől, öltözködéstől kezdve a nemi felvilágosításon
keresztül a nemi betegségek gyógyításáig és megelőzéséig
minden belefér ebbe a felfogásba - feltételezve az
illető tudatos és aktív jelenlétét.
Már óvodás kortól megfigyelhető, hogy
másként viselkednek a gyerekek ellenkező nemű(ek)
jelenlétében, s bizony még a szociális otthonok legidősebb,
önmagukkal még törődni képes és szándékozó lakói is
ezt teszik.
Tapasztalhatjuk, hogy a másnemű ember
puszta jelenléte motiválhatja a viselkedést, illetve
befolyásolhatja még a szóhasználatot (trágárság kerülése
vagy éppenséggel gyakoribb alkalmazása) és a munka
intenzitását is (egyesek mintegy a másiknak, a másikért
dolgoznak szebben, jobban - vagy éppenséggel "lazábban").
Udvariasabb, a nehézségeket jobban tűrő - avagy kockázatkereső
és -vállaló - viselkedés is gyakrabban tapasztalható
ellenkező neműek hatására.
|
|
A szabadidő tervezését és eltöltését is
áthatja, sokszor meghatározza a szexualitás. Házaspároknál,
együttélőknél, de együttjáróknál is gyakori, hogy a munkaszüneti
napokra tervezik nemcsak a szeretkezés(eke)t, de a nemiséggel
áthatott szórakozást - s ehhez nemcsak a szórakozóhelyek
alkalmazkodnak, de felkészülnek rá pl. a videokölcsönzők,
sőt a kábeltévék műsorszerkesztői is.
A nemi élet minősége, gyakorisága igen nagy
szóródást mutat. Jelenleg együtt, egyszerre tapasztalható:
- a promiszkuitás: a nemi partner igen gyakori,
különösebb válogatás nélküli cseréje, a külső kapcsolat(ok)
fenntartása, a hármas vagy nagyobb csoportos szex preferálása;
- a hűség, a monogám attitűd;
- valamint a részleges vagy teljes aszexualitás
(a "white love", amelynek a petting a csúcsa);
- és az aktus kerülése, amely együttélőknél,
együttjáróknál is jelenthet akár többéves "kihagyást", a
kapcsolat fenntartása mellett.
5. A szex örömforrás
Az ezt az elvet vallók számára a szex
- szerelemmel vagy "csak úgy", párral vagy egyedül - a
kellemes, jó érzés, az önfeledt szórakozás, a testi-lelki
öröm, a kielégülés, a teljes kikapcsolódás és a töltekezés,
a regenerálódás, vagy csak a jó közérzet, a pozitív énkép
forrása.
- Szexi vagyok. Vonzó vagyok - állapítja
meg magáról valaki, és ez kellemes, jó, izgató érzéssel
tölti el. És vigyáz magára, a szépségére. Nézegeti majd
simogatja magát az orgazmusig/magömlésig. (Gyakran akkor
is, ha párkapcsolatban él, mert így jobb, vagy mert így
is jó, és legyen így is.)
- A szegény ember szórakozása, mert ingyen
van - mondták régen (és mondják ma is egyre többen).
- Feldob. Fiatalít. Energiát ad. Jót alszom
utána. Meghozza az étvágyamat. Jöhet a világ a hátamra púpnak
- mondják, gondolják, érzik. És így van.
6. A szex az erotika tudattalanja
Az erotika (mint görög-latin eredetű szó)
"az érzékiség, a nemi ösztön lelki megnyilvánulása" -
áll az idegen szavak szótárában. "Névadójánál": az Erosznál
azonban ez is olvasható: "Vágyódás és törekvés a jó, az
igaz és a szép iránt".
Ezért választottam ezt a címszót: az erotika
tudattalanja a szex. Mert az érzékiséget, a nemi ösztön
lelki megnyilvánulását úgy hatja át a szexualitás, mint
a tudatot a tudattalan. S úgy irányítja is. Viszonyuk
olyan, mint a jéghegy és a vízből kiemelkedő csúcsa. Az
egyik egyáltalán nem látszik. S a kettő mégis egy, ugyanaz.
S a nem-látszó rész a nagyobb, a súlyosabb - de csak a
látszót ítéljük meg. Messziről csak az érzékelhető...
És ezért nem számít bocsánatos bűnnek
- sőt: semmiféle bűnnek nem számít -, hogy nemcsak egy
szép virágot, tárgyat, jelenséget, de egy szép emberi
testet is gyönyörködve szemlélünk. Csak tudjunk róla,
tudatosuljon bennünk, hogy ilyenkor - mármint gyönyörködve
szemlélve egy szép emberi testet - ott van letagadhatatlanul
a szexualitás is. A tudattalanban, abból kisugározva,
de ott van. Miközben vágyódunk és törekszünk a jóra, az
igazra és a szépre. Milyen jó is és milyen gyötrelmes
dolog embernek lenni!
7. A szex a szerelem alfája és omegája
Igen: így kezdődik a szerelem, hogy a
nő vágyat érez a férfi iránt, érzi, hogy ezzel a férfivel
jó lenne a szex (hogy ne mindig a férfi aspektusából nézzük
a dolgokat), hogy e mellett a férfi mellett van egy kis
szexuális kisugárzás, hogy végre egy férfias férfi - és
aztán, majd, később valamikor beteljesülnek a vágyak,
és a nő megállapíthatja, hogy ez az, amit ő már akkor
érzett, tudott...
A szememre lehet vetni, hogy hány szerelem
születik személyes találkozás nélkül (levelezés, telefon,
csak olvasnak-hallanak egymásról...) - én meg azt mondom,
kérdezem inkább, hogy ez bizonyosan szerelem?, illetve:
és a vágyakozás, az ábrándozás, az álmodozás az ismeretlenről,
a még sohasem látottról, az nélkülözi a vágyat, a szexualitást?
Meg, hogy hogy is vagyunk azzal a bizonyos plátói jelzővel?
Nincs ebben egy kis pejorativitás?
Szex lehet szerelem nélkül, nagyon jó
kis szex is előadható így (nem is kicsi...) - de szerelem
nincs szex nélkül (legfeljebb még vagy már - de arról
azt is tudjuk-érezzük, hogy még vagy már, de nem az igazi!).
Alfája a szerelemnek a szex, mert a megtetszés,
az észrevevés, az odafigyelés a másikra csak ezen a (mint
láttuk, sokáig tudattalan) csatornán indulhat, és omegája,
mert elválaszthatatlan a szerelem a szextől - akkor is
torzónak éljük meg az ilyen kapcsolatot, sőt, magát az
érzést, ha kényszerű, külső okok miatt nem kapcsolódhatnak
össze a testek.
Vigyük ad absurdum a dolgokat: korlátozhatja,
illetve lehetetlenné teheti az összeérést, egymás érintését
a partner kórházba vagy börtönbe kerülése, tartós külföldi
kiküldetése stb. Mi mindent megtesznek, megteszünk azért,
hogy titkon, lopva, súlyos konzekvenciákat kockáztatva,
megalázó helyzeteket is felvállalva, de legyen testi kontaktus
is!
folytatás
>
|
|
|
|
|