Értékek, önelfogadás

Akár megfogalmazzuk, akár nem, mindnyájunkban van, működik egy értékrend, és vészhelyzetben, amikor nincs időnk vagy lehetőségünk mérlegelni a teendőket, tudattalanunk e belső értékrend szerint dönti el, hogy mit tegyünk. Nem mindegy tehát, hogy mit tartunk a legfontosabbnak életünkben.

Nézzünk néhány zsákutcát.

Nem lehet a legnagyobb érték számunkra élő ember vagy más élőlény - mert mindnyájan halandóak vagyunk. Így ha külföldre települ, elhagy, meghal ez a szeretett személy, nekünk végünk van. Aktuálisan persze lehet, hogy mindennél fontosabbá válik valaki: most született, most jegyeztük el, most tudtuk meg, hogy súlyos beteg, stb. - ám azt is érezzük, hogy ez egy átmeneti állapot, amelyben mindent megteszünk, mert fontos számunkra, hogy a dolgok a lehető legjobban alakuljanak, de tudjuk azt is, hogy utána helyreáll "a megbomlott világrend"...

Nem lehet a legnagyobb érték a munka, amiből élünk, ami társadalmi munka-megosztásban elfoglalt helyünket jelöli, mert nem volt és nem lesz mindíg az életünk központi kérdéseinek egyike (elhúzódó tanulás - "korai" nyugdíj, munkanélkülivé válás...). Hányan betegednek-halnak bele méltatlanul ebbe, hányan válnak függővé ilyen-olyan pótlékoktól, hányan züllenek el, mert "rossz lóra tettek"...

Nem lehet a legnagyobb érték az Isten, vagy az állandóan változó-fejlődő anyag sem - mert a világnézetünk egy rendező elv: ez határozza meg számunkra, hogy mi fontos, mi kevésbé az...

Önmagunk folyamatos fejlesztése - ez és csak ez lehet olyan érték, ami eszmélésünktől halálunkig értelmes és mindenkinek hasznos programot ad számunkra. Hiszen ez a fejlesztés nem köldöknézést, nem elefántcsont-toronyba húzódást jelent - mert a fejlődésünk során állandóan megtapasztaljuk, hogy mennyire nem vagyunk tökéletesek, hogy mennyire fontos a szeretet, és hogy tényleg "csak másban moshatod meg arcodat" (ahogy József Attila írta)...

E fejlesztő tevékenység megkezdése előtt fontos és nehéz teendőnk feltétel és fenntartás nélkül elfogadni magunkat olyannak, amilyen vagyunk, és becsülni, tisztelni. szeretni ezt a mostani önmagunkat. Hányan kötik ezt feltételekhez (ha le tudnék fogyni, ha vinném valamire...), hányan mocskolják magukat (belőlem 18 egy tucat, egy nímand vagyok, rég hazavágtam volna magam, ha nincs ez a két kölök...) - pedig fel tud mutatni mindenki becsülni és tisztelni való jegyeket, tehát szerethető!

Nehéz ez, de nincs más út. Elfogadni, becsülni, tisztelni és szeretni kell magunkat - és azonnal kitűzni egy kicsi és teljesíthető célt, hogy jobbá legyünk. A célt elérve megállapíthatjuk és emlékezetessé tehetjük egy jó könyvvel, cédével annak elérését, és máris kitűzhetjük a következőt...Ám fontos, hogy eleinte ez is kicsi és teljesíthető legyen. Nagyobb, perspektivikus célok sok kicsi siker után szülessenek.

Íme az életfogytiglani tanulás indoka életvezetési szempontból. És mennyire világos, hogy az így élő ember nem lesz öngyilkos, bárkitől vagy bármitől függő, nem tud unatkozni - mintahogy magányos sem lesz, "mert már csak adni akar, adni, adni".

A táplálkozásról

"Amit eszel, azzá leszel" - tartja a mondás. Talán még ennél is fontosabb, hogy halhatatlan lelkünk csak akkor számíthat mostani testére: különböző hasonlatok szerint lovára, hordozó rakétájára, vagy - amennyiben a benne élő Istenre is gondolunk - templomára, ha edzi a testét, vigyáz rá és nemes anyagokkal táplálja.

Tény, hogy az ember eredetileg növényevő volt (nézzük csak meg a ragadozók fogazatát, vagy a testmagasság és a gyomor-bél traktus hossszának arányát...) Az is tény, hogy évezredek óta ún. vegyestáplálkozású. A vitát tehát nem arról célszerű folytatni, hogy együnk-e húst, vagy ne, hanem arról: mik azok a "nemes anyagok", amelyek a legtöbb segítséget adják ahhoz, hogy ne hagyjon bennünket cserben a test, és emberhez méltó - a wellness elvei szerinti - lehessen egyre hosszabb életünk.

Ugyanigy tény, hogy ősünk nem ivott szénsavas, agyoncukrozott, sok E-vel jelölt "gyümölcslevet", sem kerítés-szaggató pálinkát, de kávét-kólát-redbullt se. Persze az is tény, hogy "felfelé megy borban a gyöngy, jól teszi", továbbá, hogy mióta az ember íratlan történelmét ismerjük, azóta tudjuk, hogy időnként, módjával és felügyelet, irányítás mellett fogyasztott olyan szert, anyagot, amitől módosult tudatállapotba került (vagy más módon: kerengéssel, tánccal - avagy az ingerözön helyett deprivációval /meditáció, kontempláció, relaxáció/ jutott ilyen állapotba)...

Az itallal összefüggésben tehát még bonyolultabb a helyzet (melyik nemzeti italról nem "bizonyították" még a hazafiak, hogy kifejezetten jót tesz a fogyasztása?). A válasz itt is csak a mérték lehet az előző pontban szereplő értékhez hasonlóan.

A helytelen táplálkozás káros következményei vitathatatlanok. Ismertek az ezzel összefüggő ún. civilizációs, "jóléti" betegségek is (só és keringés, disznó-, marhahús és vastagbél-rák kapcsolata, stb, stb.).

Ilyen ártalom a túlsúly, az elhízás is.

Tény, hogy a fogyókúrák hatásfoka az elvonókúrákéval "vetekedik": 20%-nyi hatékonyságot mutatva.

Tartós testsúlycsökkenés csak úgy érhető el, ha a felhasznált kalória jóval több a bevittnél. Ezt a következő pontban részletezett testedzés és/vagy a szakszerű és korrekt lébőjt biztosíthatja.

Szögezzük le, hogy a léböjt nem hasonlít sem a vallási bőjtökhöz, sem a különböző diétákhoz. A lébőjt egészen pontosan azt jelenti, hogy csak hígított gyümölcs- és/vagy zöldségleveket, teákat és vizet iszunk. Egy pohár joghurt vagy egy kiflicsücsök sem megengedett tehát, mézből is csupán naponta két teáskanálnyi fogyasztható és csak teában. Ellenkező esetben ugyanis vagy az történik, hogy szilárd helyett folyékony táplálékon élünk, s így sem méregteleníteni, sem fogyni nem tudunk, vagy azért lesz sikertelen a böjt, mert az elfogyasztott minimális táplálék hatására ismét beindul a böjt alatt "leállt" máj-hasnyálmirígy rendszer - tehát megszűnik az a jótékony "kannibalizmus", hogy a szervezet átállt belső fogyasztásra.

A jól böjtölő ember tehát nem éhezik, s a testsúly-csökkenés csak egy, és nem is a legfontosabb velejárója a bőjtnek. A méregtelenítés, az immunrendszer erősödése, a legkülönbözőbb betegségek meggyógyulása, illetve megelőzésük a lényeges nyereség testileg, lelkileg-szellemileg pedig az ugyancsak egyfajta méregtelenítés: a megtisztulás, befelé fordulás, a harmónia kialakulása vagy fejlődése isteni valónkkal.

A testedzésről, a tornáról

Sietek kifejteni, hogy a minden nap végzett, kemény torna célja elsősorban nem a testépítés, a fiatalosság megőrzése - hanem a stressz-hormonok és -fehérjék lebontása.

Ismét a tények sorolása következik:

Distresszeink (a teherbíró képességünket meghaladó, ártó stresszek) több, mint 90%-a napjainkban idegi-lelki-szociális-interperszonális eredetű.

Hatásukra azonnal leáll az immunrendszer, a vesék működése a fokozott verejtékezéshez szükséges folyadék visszatartására irányul, a gyomor-bél traktus többször is súlyos traumát szenved, általában rossz lesz a zsigeri keringés, a szervezet a hivatkozott stressz-horomonokat és fehérjékét szabadítja fel, állítja elő - s ezek egy nap keletkezett mennyisége spontán kb. egy hét (!) alatt bomlana le, ha ez idő alatt nem képződne utánpótlás - ami természetesen kizárt dolog.

Más szavakkal: majdnem tökéletes szervezetünk distressz szempontjából élő anakronizmusnak minősül, mivel az eredetileg a közvetlen életveszély elhárításához keletkezett anyagok ma - amikor hálistennek nagyon ritka az ilyen veszély - mérgeznek, megbetegítenek bennünket, megrövidítik életünket. Gondoljunk csak az előző bekezdésében felsoroltak következményeire.

Őseink egyrészt kevesebb distresszt éltek át, másrészt kénytelenek voltak nehéz fizikai munkát végezni, cipekedni, gyalogolni - s így naponta lebomlottak a keletkezett stressz-hormonok és -fehérjék. Ma, amikor egyik székből ülünk a másikba, gombok nyomkodásával dolgozunk a háztartásban is, lifttel megyünk az 1. emeletre is s kocsival a hobbi-telekre vagy a szántó-földre, gyümölcsös kertbe - csoda-e, hogy túlsúlyosak és "stresszesek" vagyunk?

Nos, ezért fontos a testedzés, s a mindennapi distresszért a mindennapi torna. Ezen kívül persze még úszhatunk, golfozhatunk, fallabdázhatunk, futhatunk hetente 2-3 esetben, de keményen tornázni - mint enni, fogat mosni - minden nap kell. És ehhez a tornához nem kell bordásfal, szobakerékpár, fitness-központ bérlet - vagyis jelentős pénz! A láb mindig kéznél van - mondjuk tréfásan - csak le kell hozzá hajolni. Könyvek, hang- és képanyagok garmadájából válogathatunk...

Izmaink megtornáztatása, testünk megmozgatása mellett csakra-tornára is szükség van naponta, hiszen ezek a bennünket testileg, lelkileg és szellemileg is szolgáló-irányító energia-központok ugyancsak naponta megsínylik distresszeinket. A hivatkozott anyagok közül Peter Kelder A fiatalság forrása II. című könyve és a felhasználásával készült videokazetta mutatja be az ún. Öt tibeti gyakorlatot, mely speciális csakra-tornaként is felfogható.

A módosult tudatállapotról

(Megváltozott tudatállapotnak is mondják. A lényeg az, hogy agyunk elektromos aktivitása jelentősen csökken: az éber percek 15-35 c/sec-a helyett, 7 és l4, vagy csak 4 és 7 között rezeg másodpercenként, görög betükkel - sorrendben - béta-, alfa-, illetve théta-dominanciáról beszélünk ilyenkor.)

Ismét a tények: a káros-kóros anyagok helyett "ingyen is be lehet tépni": a már említett inger-özönnel vagy deprivációval. (Mivel az inger-özön a testedzés, torna egyik-másik változata, vagy ahhoz hasonló /tánc, kerengés/, részletesen az inkább deprivációra épülő technikákról szólok.) Ilyen a meditáció, az imagináció, a kontempláció és a relaxáció. (Az ősi hipnózisnak, a csak néhány évtizedes NLP-nek és társainak csak feltétele a módosult tudatállapot, arra épül a módszer.)

Régi-új technikák ezek.

A meditáció eredeti jelentése: középre helyezés, az imaginációé: belső kép alkotás, a kontemplációé: ima, a relaxációé (kevesen gondolnák, de etimológiailag latin-francia közvetítéssel került az angolba): a fogoly szabadon engedése.

A distresszre való tekintettel részletesen a relaxációról, annak is egy speciális formájáról: az autogén tréningről.

Az autogén tréning - AT-nek rövidítjük - olyan pszichoterápiás eljárás, amely 6 gyakorlatával a vegetatív idegrendszer harmóniáját állítja helyre, járulékos nyereségként pedig személyiségfejlesztő hatású. Az AT gyakorlásának eredményeként bárhol és bármikor el tudunk lazulni, el tudjuk nehezíteni az egész testünket (így csökken idegrendszerünkben is a feszültség), javul a vérkeringés és a vérnyomás beáll az ott és akkor idegális értékre, megszűnik a hideg (nyirkos) kéz és/vagy láb szindróma, gyógyszer nélkül rendeződnek az idegi-lelki eredetű szív-, légzési, gyomor- és emésztési, szexuális panaszok, az alvás-zavarok, a túlzott verejtékezés, elmúlik a tic, a migrén, csökken a depresszió - és mindez 3 hónap alatt elsajátítható, s egy életen át megmarad, mint a táncolni, úszni, biciklizni tudás.

hogy a mindennapi torna a testünket tartja karban, úgy az AT idegileg és lelkileg regenerál bennünket. És nyugodtan végezhetjük naponta 2-3 alkalommal: nem szokunk hozzá, mint a gyógyszerekhez, nem is viszünk be a szervezetbe semmilyen idegen anyagot...

A torna és a relaxáció: ez a kiegyensúlyozott testi-lelki működés feltétele. Nem véletlen, hogy C. G. Jung már a múlt század elejen felhívta erre a figyelmet.

Önismeret - partnerismeret

A torna és a relaxáció egyszerűen rászoktat minket az introspekcióra: az önmegfigyelésre. Erre építhető az önismeret, amely érthető módon partnerismeretet is jelent, hiszen egyszerüen az eszünkbe jut, hogy hozzánk képest mennyire más a társunk - vagy milyen jó, hogy ilyen vagy olyan szempontból teljesen hasonlóak vagyunk...

Az önismeretnek sok könyvben utána olvashatunk, de az a szerencsés, ha szakember tartja azt a tükröt, amelyben magunkat tanulmányozzuk.

Nem véletlen e dolgozat alcímeinek sorrendje (torna, lazítás, önismeret), erre utal alapkönyvem címe is: Lazíts, ismerd meg önmagad.

A lazítás, vagyis az alfa-, théta-domináns állapot fejleszti a hivatkozott instrospekciót, alapozza meg az önismeretet. Kell a módosult tudatállapot, a tudattalannal való kapcsolat mindenféleképpen, hiszen ki az, aki tárgyilagosan tud önmagáról nyiltkozni? Engem is beleértve vagy jobbnak vagy rosszabbnak tartjuk-érezzük magunkat, mint amilyenek vagyunk. Ezért kell a külső személy, s ezért jók azok a tesztek, amelyek a tudattalannal kommunikálnak és azok a technikák (a jelzett hipnózis, NLP mellett a tranzakcionális analízis, Bradshaw önismereti-öngyógyító eljárásai), amelyek módosult tudatállapotban segítenek ebben.

Érdemes elgondolkozni azon, hogy a delfói jósdán szereplő felirat teljes egészében igy szól: Ismerd meg önmagad és tanusíts önmérsékletet. Nemcsak az evésben-ivásban, de ott is - teszem hozzá, jelezve az alcímek összakapcsolódását.

Human relations, interakciók

Életvezetési gondjaink egyik nagy és állandó forrása az a kapcsolatrendszer, amely összeköt bennünket embertársainkkal, magával az emberiséggel, a világgal és - mondjuk ki, hisz úgyis hat! - a transzcendenciával.

A joggal vitatható életvezetésű T. Leary vitathatatlanul nagyot alkotott interperszonális tipológiájával és diagnosztikájával )erről 3 cikk is olvasható a Lazíts, ismerd meg önmagad c. könyvem 2. /sárga/ kötetében).

A Leary által leírt 16 interperszonális reflex segítségével 5 szinten vizsgálható az ember viselkedése kapcsolatrendszerében. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a reflexek (mint viselkedéses válaszok a szóbeli vagy metakommunikációs ingerre) a tudattalanból hatnak, válaszunkat a partner is tudattalanul dekódolja, s ahogy a jéghegynek is csak a csúcsa emelkedik ki a vízből, az interakció hatása is csak érzelmi-hangulati változásainkon keresztül tudatosítható...

Egész életünk szempontjából meghatározó az első három évben (s ezen belül is az első 18 hónapban) a szülőktől, elsősorban az anyától tanultak-megfigyeltek hatása. Az ekkor keletkezett traumák, deficitek meghatározzák vagy jellemzően befolyásolják viselkedésünket és magatartásunkat felnőtt korunkban is. Innen táplálkozik sok, érthetetlennek tűnő megnyílvánulásunk, belső ellentmondásunk, én-idegen késztetésünk esetleg saját gyermekünk nevelés során is.

Hasonlóan fontos az előserdülő- és a serdülő-kor, amikor jelentősen módosulhat, majd véglegesül élet- és világszemléletünk, döntően befolyásolva későbbi kapcsolatainkat is...

Az újabb kutatások úgy tartják, hogy a szocializáció nem fejeződik be egyetlen fejlődési szakaszban sem: életünk végig képesek vagyunk és kényszerülünk az új normák felismerésére és befogadására.

Megkönnyíti fejlődésünket és önmagunk folyamatos, tudatos fejlesztését, ha meg tudjuk őrizni gyermeki nyíltságukat és kíváncsiságunkat, ha tudunk felszabadultan nevetni (saját esetlenségeinken is), ha keressük a választ az élet ún. nagy kérdéseire (beleértve az Első Mozgatót is), s mindezt szeretteink társaságában tesszük (már ha nem szűnünk meg tenni azért, hogy tehessük...): "A játszótársam, mondd, akarsze-e lenni?"

Szerelem, szexualitás

Testi-lelki egészségünk szempontjából sokkal fontosabb ez a kérdés, mint amit bevállalunk belőle: módosult tudatállapotban nyilvánvalóvá válik, hogy sok nyavalyának itt és csak itt található meg az igazi oka.

Korunk egyik alapvető ellentmondása, hogy miközben sokan vágynak az igazi, hűséges társra, a szerelemre, a boldogító szexre - félnek az intimitástól, az őszinteségtől is... Nem kevés azoknak sem a száma, akik csak használni akarják a partnert, kikötik, hogy érzelemmentes kapcsolatot kívánnak... Szép számmal prostituálódnak nők és férfiak is, az anyagiak mellett karrier-célokért is...

Sietek kijelenteni, hogy senkinek semmi baja nem származik abból, ha úgy dönt, hogy aktuálisan nem érdekli a szerelem és/vagy a szex. Tiszteletben tartandó az is, aki elveszítvén párját úgy érzi, hogy pótolhatatlan a veszteség, ezért egyáltalán nem gondol új kapcsolatra. Ám sokan vannak, akik akarnak és élnek is valamilyen szexuális életet, de ők maguk is tudják-érzik, hogy hol van az az igazitól... Nos, az ilyen emberek súlyosan megsínylik ezt az állapotot.

Ugyanakkor azt is ki kell jelentenem, hogy az eddig tárgyalt témák mindegyike (és így bármelyike) nagyon befolyásolhatja életünknek ezt a fontos területét. Ezért is szerepel itt az anyagban, hogy egyrészt még jobban elfogadjuk a korábbi alcímek jelentőségét, az objektíve kötött sorrendet, másrészt - mivel a kapcsolat oda-vissza működik - érezzük az ügy jelentőségét az egész személyiségünk létminősége, a homeosztázis megteremtése és megőrzése szempontjából.

Ezért csak azt lehet hangsúlyozni, hogy nem szabad lemondani a boldog pillanatokról, a Csikszentmihályi által flow-állapotban tapasztalható érzésekről, de tenni, áldozni kell értük.

Munka, hobbi

Megbeszéltük, hogy a munka nem lehet életünk értelme, legfőbb érték - de nem is hiányozhat a maga helyéről az életünkben. Itt és most arról kell szólnunk, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek ránk a munkával kapcsolatban.

Napjainkban gyakran előfordul, hogy az ember alacsony lovon ül, s a földbe veri a lába fejét: szak- vagy betanított munkát végzünk diplomával a zsebünkben, illetve olyan munkát vállalunk, amely a munkaidő 20%-a alatt elvégezhető (általunk), de illik kivárni a fájrontot. Az első esetben úgy tudjuk kivédeni a pszichoszo-matizálódást, ha megbeszéljük magunkkal, hogy miért, mennyi időre és milyen előny miatt vállaltuk el ezt a munkakört - tehát a saját döntést és az átmenetiséget hangsúlyozzuk. A második esetben a kinevezésre jogosult vezetővel célszerű egy olyan szerződést kötni szóban legalább, de akkor tanúk előtt, hogy a munka elvégzése után szakmai továbbképzést vagy általános műveltség bővítést tartunk magunknak a munkahelyen, munkaidőben.

Ha titkárságon vagy ilyen jellegű helyen kellene dolgoznunk, az alacsony lóhoz hasonlóan célszerű eljárni: vagy úgy szerződünk, hogy csak akkor vagyunk bent, ha munkánk van, vagy úgy, hogy legálisan tanulunk bent, készenléti állapotban.

Az is előfordul, hogy túl magas lovat kínál fel legtöbbször valamilyen rokon vagy barát, amikor a beosztottjaink kérdéseit sem értenénk, nem hogy válaszolni tudnánk. Ezt így soha nem szabad elvállalni, átmenetileg sem: biztos, hogy lelkileg, idegileg vagy erkölcsileg vesztesként repülünk vagy kullogunk el a helyszínről. Vagy egy alacsonyabb lovat kérjünk ilyenkor - támogatónk érdekében is! -, vagy azt beszéljük meg vele, hogy - amerikai módszer szerint: az ő bejelentésével - lazán "végigfutunk" a segédhivataltól a ranglétra felkínált fokáig vezető úton, és közben egyáltalán nem lazán figyelünk, tanulunk, kapcsolatokat építünk!...

A Peter-elv akkor érvényesül, ha elérünk a ranglétrán az általunk még éppen betölthető helyre, de főnökünk még magasabbra akar emelni (ez nem teljesen azonos a magas lóval, hiszen itt már bent vagyunk, ott meg akkor szerződnénk...). Nos, ez az ún. alkalmatlansági hierarchia-dilemma: ha elfogadjuk a helyet, lényegileg csak magas lóra kerülünk (legfeljebb nem annyira magasra, mint a legelső esetben), ha nem fogadjuk el, lehet, hogy elfogadja egy nálunk is alkalmatlanabb... Lehet. Mi akkor se fogadjuk el. Jelezzük, hogy mi módon lehetne kifejezni a tudásunk főnöki elismerését: legyünk pl. főtanár, kiemelt, kabinetvezető főtanár - de ne igazgató. Ne, mert az menedzseri és nem tanári végzettséget igényel!

Hossszabbnak tűnik ez a fejezetrész, de egyrészt munka szakpszichológus is vagyok, másrészt nagyon mindennapi dolgokról volt szó. Látszólag levezetésként beszéljünk a hobbiról.

Látszólag - mert nagyon fontos a téma.

Igazolandó, hogy milyen kőkemény és megbontathatatlan az alcímek rendje, hadd utaljak most is a torna, a relaxáció, a bennünk élő kisgyerek megőrzésének, az interperszonális kapcsolatoknak, a nevetésnek s nem utolsó sorban a flownak a jelentőségére - ezekből áll össze ugyanis a hobbi pszichológiai értelmezése (akkor is, ha némely hobbinak abszolút magányosan hódolunk, mintahogy a remete is a társadalom elől vonul el...).

Bátorítom-buzdítom minden kedves Olvasómat, hogy legyen szigorú, és ne engedje, hogy ne legyen ideje-energiája a hobbijára, s ha netán eddig megfékezte magában az erre irányuló késztetést, holnaptól engedje szabadon "foglyát" ilyen szempontból is.

Köszönöm a figyelmet: dr. univ. Csíky Antal